A leghitelesebb képet Atilláról akkor alkothatunk magunknak, ha kortársának, Priszkosz rétornak, hiteles jellemrajzát, és a királyaink számára írt Képes Krónikát olvassuk.
Priszkosz rétor a keletrómai császár megbízásából a követség tagjaként járt személyesen is az udvarában. Feljegyzéseiben Atillát mértékletes, nem hivalkodó, egyszerű uralkodónak mutatja be. Megemlíti környezetének műveltségét is.
Így ír: „Fenséges étkeket szolgáltak fel nekünk és a barbár vendégeknek ezüsttálakon, de Attila nem evett mást, csak sültet, egyszerű, fatálcáról. Minden másban hasonlóan mértékletes volt; fakupából ivott, míg vendégei arany- és ezüstserlegből. Ruházata is egyszerű volt, csupán a tisztaságát igényelte. Sem az oldalán viselt kard, sem szkíta lábbelije, sem lova kantárja nem volt díszített, eltérően más szkítákétól, akik arannyal, ékkővel vagy bármi értékessel ékesítették azokat. A földet gyapjúszőnyegek borították.
(Figyelemre méltó, hogy szkítáknak nevezi a hunokat, mivel ebben az időben ez nem volt kétséges, hogy egy népről van szó.)
A Képes Krónikában ezt olvashatjuk „Attila, Isten kegyelméből Bendegúz fia, a nagy Magyor unokája, ki Engadiban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dánok királya, a földkerekség ijedelme, Isten ostora.”
Isten ostorának, tartották, mivel küldetés az volt, hogy rendet teremtsen az akkori kaotikus, hanyatló világban. Hatalmas birodalmat hozott létre, és ebben egyesítette nemcsak a rokon törzseinket, de más népeket is sikerült szövetségesnek megnyernie.
Atilla szimbóluma, megtestesítője a nemzeti és népek közötti összefogásnak egy magasabb cél érdekében. Jól szervezett hadseregével képes volt megállítani az akkorra már élet ellenessé, parazitává, züllötté váló római birodalmat. Az akkori emberiség új esélyt kapott az erkölcsi megtisztulásra.